2015. május 3., vasárnap

Hopp, ezt elkúrtam! Megírom!

A nemmondjukkihogyhányadik születésnapom is erősen elmúlt, tavaszillat van, világosban indulok és érkezek, mindjárt beüt a kánikula is,  én meg a hosszú téli éjszakák óta nem írtam egy sort sem. Ezt elkúrtam! Nem kicsit, nagyon! De van rá mentségem, erre már nem futotta az energiából. Szégyellem magam erősen, főleg, mert mint tudjuk, az energia nem vész el, csak átalakul. Hát az enyém átalakult az biztos, de hogy mivé, az engem is erősen érdekelne. A tudomány majd elbíbelődik ezzel a problémával is, én inkább léhán csörömpölgetek a fazekaimmal. Persze attól, hogy mostanában nem fecsegem ki a dolgokat, az élet nem áll meg, sőt újabban mintha felpörögne. A londoni csapat mindjárt diplomázik, ez a három év hipphopp elszállt. Mindketten leadták disszertációjukat. Ketteske leforgatta diplomafilmjét is a távoli Grúziában, közben belecsöppent egy-két szokatlan szituba. Pravoszláv gyászszertartáson lengethette a füstölőt, temetett testőrökkel körülvéve, lelkes, de kizárólag grúzul beszélő stábbal dolgozott, ráadásul vállára nőtt a Red kamera, mert végig kézből forgatott. Viszont összemelegedett a grúz borokkal és Londonhoz képest szívmelengetően olcsón jutott mindenféle egyéb alkoholneműhöz.
Hármaska felmondott munkahelyén, a kávézóban, hogy teljes erejét az építészetnek szentelhesse. Diplomamunkáját, melyet sokáig szemérmesen titokban tartott, kedvenc unokaöccse ihlette. Sérült gyerekeknek tervezett oktató-játszó-fejlesztőközpontja tanára szerint egyedülálló ötlet. Sajnos elég sok munka van még hátra, az idő pedig kegyetlen, ilyenkor futócipőben suhan, de megszabadulva a reggelenkénti kávékimérés terhétől, most minden idejét a makettezésre fordíthatja.
Mi pedig máris készülünk a júliusi diplomaátadóra. Remélem, szemben a lóversenyekkel, a hölgyeknek kalap viselése nem lesz kötelező, mert kis pöttyös gurulósomba nehezen tudnék beszuszakolni egy tollas, virágos csodát és hát fapadoson kalapban utazni...