Az a piszok húsvéti nyúl és a tűzokádó sárkány...

Én nem tudom, de valahogy minden annyira felgyorsult mostanában! Nemcsak megjött a tavasz, londonoztunk egyet, hazajöttek a fiúk, megemlékeztünk a család jónéhány tagjának fennállási jubileumáról, de az a fránya nyúl is bekukkantott már és ahelyett, hogy hozott volna, inkább vitt. Elvitte a kisfiúkat a piszok és ezzel újfent súlyos viber-függőségbe taszította a családot. Alig telt el pár óra, máris izgatottan füleltem, hogy meghalljam a jellegzetes csengőhangot. De előbb még, szigorúan betartva az ilyenkor szokásos koreográfiát, a reptéri fuvar után pityogva fellátogattam  a drága gyermekek tető alatti fészkébe és legott agylobot is kaptam a hátrahagyott kuplerájtól. A gombóccá gyűrt elfuserált rajzok, szennyes zoknik, teásbögrék, üres és teli ásványvizes palackok, maradék műzli, bőröndből helyhiány miatt kiszorult cuccok, teli szemétkosarak látványa megint gyógyírként hatott vérző anyai szívemre és a két művészt csak az ekkorra már inkább optimálisnak tűnő távolság mentette meg sárkánnyá változott szülőanyjától. Így nem maradt más hátra, előbb szemeteszsákokba lapátoltam sarjaim adományát, majd a kanapéra rogyva rápihentem a dologra. Ez már csak azért is bölcs döntés, mert a következő hetekben kis levesezőnk is sanszos, hogy a béke szigetéből zajos és malterfoltos rémséggé változik. Hirtelen elhatározásból kibéreltük ugyanis a szomszéd üzletet is, ahonnan már két nemzeti dohányda távozott dicstelen körülmények között. Most majd kiderül, hogy a hiba az ő készülékükben volt, vagy símán csak átok ül a helyen. Mi mindenesetre egy jópofa, ücsőrgős cuccban gondolkodunk, ahol a levesek mellé egy pohár fröccsöt, vagy cidert is kaphat a betérő. Szóva, ahol a Nyakleves mellé Lelki fröccs is dukál.