2014. október 20., hétfő

Papok, kurvák, revizorok...



Éppen egy éve osztjuk a levest és az észt Nyakleves fedőnevű boltunkban, ami egyfajta szuterén ellenállási mozgalomként működik. Egy év tapasztalata azt mutatja, hogy forró levessel a kézben könnyebben megnyílik az ember és ha ez bekövetkezik, kő kövön nem marad. Jó esetben hatalmas röhögésbe fullad a napi hírek megtárgyalása, különösen, ha valamelyik bölcs vezetőnk olyan területre merészkedik, ahol képességei okán semmi keresnivalója (ez egyébként kedves és igen szórakoztató szokásuk) és alanyi költő, valamint mellékfoglalkozásban "kultúrpolitikus" létére holmi nap- meg szélenergiákról értekezik imponáló magabiztosságal. Sajnos azonban, gyakran előfordul az a szégyenteljes és  merőben igazolhatatlan helyzet is, hogy az öngyógyító nevetés helyett kollektív anyázásba fullad a szeánsz. További megfigyelés, hogy a gurulós bőröndök mostanában nemcsak pénteken zenélnek. Törzsvendégeink egy része dobozokba és bőröndökbe szuszakolta életét és sietve távozott lassan élhetetlenné változó Magyarország nevű hétvégi telkünkről (hétvégén ugyanis még elviselhető, feltéve, ha a kanapé három méteres körzetét nem hagyja el az ember). Kis üzletem első szülinapjára egyébként ajándék is jutott, ugyanis levelet kaptam, mégpedig arról, hogy harmadszor is megbüntetett a NAV. Most éppen  húszezerre és azért, mert bár az ellenőrzésnél beütöttük a cehet a gépbe, a számlát is odaadtuk, de 530 forinttal kevesebb volt a kasszában, mint kellett volna. Ez szerintem hibahatáron belül van, ami ugye még gyorshajtásnál is van, de nem itt! A levélből kiderül, hogy nemzetgazdaságilag nagyon káros, amit elkövettem (mit is?!), és csak azért nem 500000 a bünti, mert hülye kis kezdő vagyok, akit ők íly módon is támogatnak. Jut eszembe, annyira sajnálom szegény Vida Ildikót, annyit kűzd a NAV élén a korrupció és a hozzám hasonló gazdasági bűnözők ellen, miért kellett pont őt kitiltani Amerikából? Egyébként az ellenőrök három tagú családnak öltöztek, ja és simán elszámolták a kasszában levő pénzt. Nem sokkal, mintegy  húszezerrel. De én nem bírságoltam. Kellett volna?! A következő rajtaütés két nappal később jött, akkor egy baráti társaság villantott navos igazolványt. De ők legalább nem öltöztek papnak, mint az a furmányos revizor, aki reverendában ült be ebédelni egy pesti étterembe. Úgyhogy, Péter barátommal, a
szendvicsosztály vezetőjével, már mindenkire gyanakszunk, Sailorra is a kígyóbőr zakójával, ami  egyénisége szimbóluma, ugye, ( Linch:Veszett a világ ) de arra is, aki másra sem vágyik, minthogy valahogy beleszürküljön a környezetébe.

 

2014. augusztus 31., vasárnap

Már megint itt van a szeptember...

Hát ennek a nyárnak is lőttek. Már ha beszélhetünk egyáltalán nyárról, mert visszatekintve a nedves napokra, ez erős felülfogalmazásnak tűnik. Akárhogy is, a szeptember itt kopogtat és ez egyrészt azzal jár, hogy vége a lógásnak, kis műintézményünk, ami immár a "város egyik legjobb levesezője" címmel büszkélkedhet, a nyári szünet után holnap kinyit. Másrészt, bár ez már lassan fél évszázada történt, még ma is  őszintén felháborít a tény, hogy ravasz öcsémnek volt képe pont szeptember másodikán megszületni, hogy ezzel sikeresen lecsússzon a hatéves kori beiskoláztatásról és a léha iskolakerülők önfeledtségével dorbézoljon még egy évig. Egyébként fennállásának sokadik évfordulója alkalmából innen is melegen üdvözlöm és üzenem, hogy nem felejtek! Bár, ha nem lennék immár egy éve kezdő ( és ennek következtében nyílvánvalóan fiatal) vállalkozó, a nyugdíjba vonulás felemelő aktusával hamarosan revansot vehetnék. De jusztsem teszem!
Szóval másfél hónap "nyár" után holnap indul a munka, ami épp olyan ijesztő, mint régen az első tanítási nap. Akkor azon paráztam, hogy tuti mindent elfelejtettem, amit valaha megtanultam, ráadásul az sem volt éppen sok. Most főzni felejtettem el, nem beszélve a ronda kis pénztárgép kezelésének fortélyairól. A kis undokot, aki a rendszeresen és mindig éppen rosszkor kikövetelt szalagcseréivel frusztrált és akivel éppen ezért nem is voltam igazán meghitt viszonyban,  ráadásul kötelező jelleggel lecseréltük egy csinosabb, ámde kukkolós-besúgós darabra. Kiváncsian  várom, ő, azon kívül, hogy James Bondot játszik, mit talál ki bosszantásomra, bár eleve hendikeppel indul a nyomorult, mert egy szalaggal kevesebbje van.


2014. július 30., szerda

Nyáron nyaralok, télen telelek, villanyt a fára ingyen szerelek...

Második hete, hogy bezárt a Nyakleves és nyári szünetre vonult kétfős kis csapatunk. Azóta főzés helyett főleg bringázom és kanapén heverészve filmeket nézek. Na jó, ez utóbbi felfogható munkának is, mert Ketteske a nyarat a baráti körben visszaesőként elkövetett extra mennyiségű alkoholbevitelen kívül (mert sajna Londonban ez a tevékenység nagyon drága), jövő évi disszertációja megírásával tölti.


És mivel a téma Jancsó és az ő hosszú beállításai, Jancsó filmekkel múlatjuk az időt. Fura megnézni őket ilyen hosszú idő után, főleg, mert még mindig, vagy inkább megint aktuálisak. Hármaska ezalatt kedvenc nyári elfoglaltságát, a fanyűvést űzte Csórompusztán, a Hellowoodon.
















Ahol a szellemes projektek és a válogatottan jó társaság mellett komoly vonzerővel bírt az elképesztő kaja is. Mert hol is ehet egy csóró építésztanonc szarvasgombás gezemicéket?!
Mivel közeledik az augusztus, minkét férfiú már most a Sziget előtti heveny várakozás állapotában leledzik. Én pedig lassan rákészülök a szeptemberi nyitásra. Elkészült a QR kódunk, így már mobillal is lehet fizetni nálunk és augusztusban feltesszük a koronát a bővítési hercehurcára. Egy könyöklő pult és két bárszék erejéig összebútorozunk a mellettünk lévő kávézóval. Ez nemcsak a kávézni vágyók érdekeit szolgálja, hanem eddig kétszemélyes kockapóker csapatunk háromszemélyesre bővülését is jelentheti!

2014. június 15., vasárnap

Az exhibicionista fajansz tündöklése...

Van úgy néha, hogy az ember csak leteszi a fenekét és símán elalszik. Én például újabban már a leülés pillanatában ezt teszem. Hiába ifjú vállalkozónak lenni strapás dolog (főleg ebben a korban), ezt az utóbbi fél év alapján bizton állíthatom. Mivel szeptember óta napjaimat leginkább azzal töltöm, hogy kora reggel átkűzdöm magam méretes Emma kutyánkon, akiben reggelente túlbuzog a szeretet, repülőrajtot veszek, felkapom a szembehegyen lakó Péter barátomat, (a szendvicsügyi előadót), még gyorsan beugrunk pomázi pékünkhöz a friss kiflikért, persze csak, ha nem felejtjük el, majd cirka másfél óra alatt odagurulunk alagsori kis ( de egyre táguló) műintézményünkhöz. Itt először izgalmas perceket töltünk különböző parkolási manőverekkel, majd felizzítjuk okos kis gépeinket és innentől kezdve meghitt edénycsörömpölés próbálja felvenni a versenyt a lelkesítőként fogyasztott bömbölő kubai zenével. Este hétkor újabb repülőrajt, majd mintegy félóra múlva elérjük csobánkai támaszpontunkat. Érdekes egyébként, hogy a távolság milyen relatív. Örömteli fejleménye újdonsült (ujdonfőtt) üzletasszonyi életemnek, hogy bővítési ámokfutásunk a végéhez közeledik, már csak az új WC ajtókra várunk. Pompás ülőhelyek születtek (sajnos az előbb említett nyílászáró hiánya okán az egyik speciális rendeltetésű az utcáról is pompásan látszik) és még kész sem volt, a célközönség fűrészporosan, szálkásan is vígan elücsörgött rajta. Kevésbé örömteli, hogy mire teljesen kész leszünk, az egyetemnek vége és a srácok szeptemberig érthető okokból messze elkerülik a környéket. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hűtőben felhalmozott söröket nekünk magunknak kell elfogyasztani, mielőtt hanyatlásnak indulnának. Bár mentőötletként felmerült, hogy hétvégeken rendezzünk nyugdíjas argentintangó esteket, márcsak a gyönyörű padló okán is. Már látom a meggyes-konyakos söreinktől mámoros szépkorúakat, amint összetapadva siklanak graciőzen pompás táncparkettünkön. Az esemény fényét jelentősen emeli majd a háttérből kajánul vigyorgó exhibicionista wc csészénk látványa.            

2014. április 20., vasárnap

Az a piszok húsvéti nyúl és a tűzokádó sárkány...

Én nem tudom, de valahogy minden annyira felgyorsult mostanában! Nemcsak megjött a tavasz, londonoztunk egyet, hazajöttek a fiúk, megemlékeztünk a család jónéhány tagjának fennállási jubileumáról, de az a fránya nyúl is bekukkantott már és ahelyett, hogy hozott volna, inkább vitt. Elvitte a kisfiúkat a piszok és ezzel újfent súlyos viber-függőségbe taszította a családot. Alig telt el pár óra, máris izgatottan füleltem, hogy meghalljam a jellegzetes csengőhangot. De előbb még, szigorúan betartva az ilyenkor szokásos koreográfiát, a reptéri fuvar után pityogva fellátogattam  a drága gyermekek tető alatti fészkébe és legott agylobot is kaptam a hátrahagyott kuplerájtól. A gombóccá gyűrt elfuserált rajzok, szennyes zoknik, teásbögrék, üres és teli ásványvizes palackok, maradék műzli, bőröndből helyhiány miatt kiszorult cuccok, teli szemétkosarak látványa megint gyógyírként hatott vérző anyai szívemre és a két művészt csak az ekkorra már inkább optimálisnak tűnő távolság mentette meg sárkánnyá változott szülőanyjától. Így nem maradt más hátra, előbb szemeteszsákokba lapátoltam sarjaim adományát, majd a kanapéra rogyva rápihentem a dologra. Ez már csak azért is bölcs döntés, mert a következő hetekben kis levesezőnk is sanszos, hogy a béke szigetéből zajos és malterfoltos rémséggé változik. Hirtelen elhatározásból kibéreltük ugyanis a szomszéd üzletet is, ahonnan már két nemzeti dohányda távozott dicstelen körülmények között. Most majd kiderül, hogy a hiba az ő készülékükben volt, vagy símán csak átok ül a helyen. Mi mindenesetre egy jópofa, ücsőrgős cuccban gondolkodunk, ahol a levesek mellé egy pohár fröccsöt, vagy cidert is kaphat a betérő. Szóva, ahol a Nyakleves mellé Lelki fröccs is dukál.

2014. március 2., vasárnap

Reszkess Jamie Oliver, jövünk!

Nyakleves fedőnevű, gyorskajáldának álcázott közvéleménykutatónkban a hét napjai újabb és újabb költői jelzőt kapnak. Az időjárástól, a forgalomtól, az általános közhangulattól függően soroljuk be és nevezzük el őket Péter barátommal. Néhány gyöngyszem a készletünkből: "A rettenetes szerda", "A szégyenteljes csütörtök"----- ők a januári vizsgaidőszak miatti pangás ártatlan áldozatai. Vagy pl "A rémület levesének napjai"------ők hálistennek többen vannak, ők azok a napok, amikor a nyitás után egy órával azzal szembesülünk, hogy az eredetileg két napra szánt, elképesztő mennyiségű kajából már csak mutatóba maradt valami. Ilyenkor rohanás a konyhába és szélsebesen elkészül a Rémület levese. A rekordom négy ilyen kirohanás volt egy nap, de ennek a napnak a jelzője a művészek ( azok mi vagyunk, ugye) döntésének megfelelően, nem publikus. És persze itt van "A gurulós bőröndök napja"----ezeket a napokat megkülönböztetjük a csapatmozgások irányától függően is, azazhogy  éppen rohamoznak, vagy visszavonulnak. A kollégiumban elszállásolt hallgatók ugyanis pénteken a bőröndkerekek indulójának hangjaira tömegesen indulnak hazafelé kis gurulós bőröndjeikkel, hogy aztán hétfőn tiszta ruhákkal megpakolva és telehassal visszatérjenek a tudás fellegvárába (ez viszont nem mi vagyunk). Március második hetében viszont nekünk dalolnak a kis bőröndkerekek, ráadásul péntekről csütörtökre módosul a stratégiai visszavonulás időpontja. Csütörtökön ugyanis korábban zárunk és kis gurulós szörnyetegeink társaságában repülőre kapunk Péter barátommal és  feleségünk, valamint férjünk társaságában meglátogatjuk Londonban élő sarjainkat. Péter ugyanis a rossz / jó példát követve tavaly év végén az egyszem lányát delegálta ebbe a nyirkos városba, ahol az én fiaim már második éve elégedett egyetemi hallgatók. Kis delegációnk tehát kimerészkedik Jamie Oliver, Nigella Lawson és Gordon Ramsay terepére. Erősen gondolkodunk, hogy kihívjuk őket egy mérkőzésre és skalpjukkal a derekunkon térjünk haza diadalmasan. A dolognak igazi kockázata nincs, mert ha számunkra kedvezőtlen lenne a kimenetele, az értelemszerűen  a nem publikus rovatba kerülne. Ha mást nem is, de ezt a metódust átvettük kedves Vezetőnktől és sikeresen alkalmazzuk is.
Londonba delegált utódaim egyébként jól vannak. Életkörülményeik javulása a Notting Hill- re költözéssel nem fejeződött be. A téli szünet után sajnos / hálistennek elvesztették pompás munkájukat, így bár megszakadt ígéretes kürtőskalácsos karrierjük, de legalább nem kell holmi megalázó pénzkeresésre fordítani drága idejüket. A mi véleményünk persze meróben eltérő az ötök álláspontjától...Bánatukat levezetendő, a társaság egy része, azaz a három pasi rövid látogatást tett Párizsban, amiről Maxi nevű legkisebb gyermekem úgy nyilatkozott, hogy ott nyugisabb, kellemesebb az élet, de minek, Londonban mindenki csinál valamit, Párizsban mindenki a Szajna parton ül és vörösbort iszik. Ha azt vesszük, hogy Maxi ( és ebben szövetségese, Barni) a házimunka elkerülésének élharcosa, hát finoman szólva: no comment...

2014. január 31., péntek

Büdös zokni kontra férfibarátság



Együttélni nem könnyű. Még akkor sem, ha nemcsak barátokról, hanem idegenbeszakadt sorstársakról van szó. A kihívás még nagyobb, ha ketten közülük testvérek, akik pelenkás koruk óta egymás ellenében fogalmazzák meg magukat.  Így aztán a londoni ötösfogat barátságának rózsakertjét időnként magukat mosatlan edénynek, vagy büdös zokninak álcázó vaddisznók dúlják. Szerencsére a fiatal szervezet sokmindent kibír, nem kell mindig tiszta ruha, elég a relatíve tiszta is. Tányér nélkül is van élet és nem is lenne semmi baj, ha a filippinó takarítónő rajtaütésszerű támadásai nem tartanák sakkban a delikvenseket. A derék hölgynek vaskos 3/3-as dossziéja lehet, mert valami belső kényszer hatására folyamatosan jelentget  a lakás tulajdonosának a kégliben uralkodó zavaros állapotokról. Kettes sorszámú gyermekemnek jutott az utóbbi időben az a kétes dicsőség, hogy házvezetőnőként sertepertéljen kupleros öccse és hasonlóan rendszerető közös barátjuk után. A pohár azonban, amit lelki beállítottságunktól függően hol félig teltnek, hol félig üresnek látunk, most egyértelműen megtelt. Ketteske besokallt és felmondott a bagázsnak, az együttélést a súrlódások
elkerülése érdekében az eddigi testvériesről új, demokratikusabb alapokra kell helyezniük. A feladat adott, kíváncsian várom a megoldóképletet! Közben hálistennek az idő rohan, a tél, ami még el sem kezdődött, mindjárt véget ér. Január február itt a nyár! Kis levesezőnk túl van a negyedik hónapon, bár a január elég szoftosra sikeredett. A Műegyetem még egy hétig szünetel és mivel törzsközönségünket a diákok jelentik, hát...A forgalom hagy némi kivánnivalót maga után. De mi (állítólag) szeretjük a kihívásokat, rá se rántunk, csak főzünk és főzünk..A tél persze önmagában is komoly kihívást jelenthet sokaknak. Amikor elindítottuk a Nyaklevest, sok mindenre fel voltunk készülve, de arra biztos nem, hogy büszkeségüket feladni kényszerülő emberek, köztük egy fagyott kezű, reszkető, átható pisiszagot árasztó, de ennek ellenére hajdani szépségét megörző néni jön be ételért könyörögni. Hogy nem tudjuk eldönteni, nem azzal alázzuk-e meg őket még jobban, ha nem fogadjuk el felajánlott utolsó filléreiket. Mit lehet tenni, hogy lehet egyáltalán segíteni? És legszívesebben leköpnénk magunkat, amikor  megetetjük, megitatjuk, majd miután egy órát eltöltött a melegben, felengedett, szunyókált kicsit, meg kell kérnünk, hogy most már inkább menjen, mert addigra olyan szag terjeng a boltban, hogy aznap már senki sem jön be enni. Magyarország tényleg jobban teljesít, köszönjük fiúk!


.

2014. január 1., szerda

Bakancslista 2014



Az a helyzet, hogy a szilvesztert utálom, kész, passz! Nem bírom benne, hogy ilyenkor ki tudja miért, de kötelező borgőzös számvetéseket készíteni, mindenféle soha meg nem valósuló terveket kovácsolni, gyermeteg fogadalmakat tenni, végül az este megkoronázásaként rettenetes tévéműsorokat nézni és/vagy ipari mennyiségű alkohol bevitele után mulatni, mulatni, mulatni...Ilyenkor visszasírom azokat az időket, amikor mindezen tevékenységekre időm se lett volna, mert a szilveszter estéimen tettestársként működtem az akkori rettenetes tévéműsorokban, amiket csinálni mindig sokkal jobb volt, mint utána megnézni. Persze akadtak azért kívételek is... 


Mivel saját személyi igazolvánnyal, útlevéllel (egyelőre) és szavazati joggal (egyelőre) rendelkező nagylány vagyok, tegnap bátran fittyet hánytam a kötelező teendőknek. Kora délután értekeztem messziföldre költözött barátunkkal, aki már térdig járt 2014-ben és biztosított róla, hogy az új év, ami számára már a jelen, nekünk még a bizonytalan jövő, egyelőre tök rendben van. Aztán színes műanyagpoharakkal és szintetikus ízű gyerekpezsgővel koccintottam minderre családunk négy törpéjével, illetve hárommal, mert a legkisebb zsenge kora miatt csak szemlélője lehetett a visszafogott és méltóságteljes megemlékezésnek. Aztán sűrű petárdaszó mellett hazahajtattunk a pilisi dombok közé, ahol már várt minket Emma névre (alig) hallgató rettegő jegesmedvénk. Számára mindenképpen emlékezetesen telt az este, mert írdatlan méretű testével végre egy gyönyörű puha szőnyegen terpeszkedhetett és nyílván a hasonlóan kellemes folytatásról álmodozott. Ezért aztán Emmánk volt az első, aki keservesen csalódott   az új évre vonatkozó elvárásaiban, mert a felkelő nap már szokott helyén, a kertben találta. Nem hivatalosan persze nekem is van néhány kívánságom, de ezeket biztonsági okoból titokban tartom, mert nem bízom már ezekben az egyre gyorsabban jövő-menő mindenféle években. Még a végén heccből keresztbetesz nekünk ez a 2014 is...
De annyit elárulok, kik állnak az idei listám élén és milyen ügyben: először is a mi Jancsink és az ő barcelonai utazása, melytől mindnyájan sokat várunk, aztán Ricskó és Maka és hogy az ő londoni létük meghozza gyümölcsét, a bajszos, és hogy megvalósuljon az ő tízéves álma, hogy elsőszülöttünk, a háromszoros atya megvalósíthassa nagyívű terveit és végül van még az a kis hely, valami Nyakleves... Többet stratégiai okoból nem árulhatok el. Ja, és lesznek talán valami választások is, vagy minek is nevezzem, na ott is ránk férne egy kis szerencse...