2013. szeptember 22., vasárnap

Nagyi az űrturista

Hát eljött a pillanat, amitől anyám halála óta félek. A majdnem hároméves Miska, aki a kedvenc játszótárs Sári kutya halála után egyszer sem érdeklődött öreg barátja után, és aki Nagyit sem hiányolta eddig, tegnap a "Nagyi hó van?" kérdéssel fordult hozzám. Négy hónapig készültem a megfelelő válasszal ( nincs olyan), de Miska ravaszul elaltatta éberségemet, mielőtt célzott és lőtt. Nagymamatársam megszánt és segitségemre sietett, mondván "Felment az égbe, legalábbis szeretnénk ezt hinni..."Mint kiderült, ezt nem kellett volna, mert Miska alapos megfontolás után már aziránt érdeklődött, hogy mégis hogy tettem fel oda. Majd felderült az arca, amikor megtalálta a megoldást:"Madáj lett és feljepült?" Kati ezen a ponton gyáván pácban hagyott, kivonta magát a társalgásból és ádáz csörömpölésbe kezdett holmi fazekakkal. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a születés és a halál témakörében kialakuljon valamiféle konszenzusos álláspont, mert Miska pompás memóriával rendelkezik, szóval nála aztán nem lehet megúszásra játszani.  Ezen a héten azonban más csapás is ért. Az ugyanis, hogy elmúlt a nyár, nálunk nemcsak évszakváltást jelent. Az ősz beköszönte azzal jár, hogy Ketteske és Hármaska repülőrekap és itthagyva a (bajuszáról) londonszerte is híres apát és az újabban másoknak is nyakleveseket osztó anyát, visszatér londoni egyetemista, világpolgár életéhez. Ahogy földetértek, nyomban vibereztünk egyet és voltam olyan ostoba, hogy megkérdeztem, milyen érzés megint Nyirokföldén lenni. Semmi különös, mondták a kis drágák, egyszerűen olyan, mintha hazatértek volna. Az együttlakó társaság erre a szezonra ötfősre bővült, kiegészülve Ricsi volt osztálytársnőjével és Maxi barátjának öccsével, aki ugyanoda fog járni, ahová Ricsi. Tudom nem szép dolog, de néha meglehetősen irígy vagyok a saját gyermekeimre.

 

Akik amellett, hogy nekifutnak második évüknek, végre talán némi  rendszeres jövedelemre is szert tesznek. Az általuk tervezett kürtőskalács kocsiból immár öt róhatja a londoni utcákat, és úgy tűnik az alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy a gyakorlatban is kipróbálják művüket. Így Ricsi a röpke fagylaltos karrier után, most a kalácsmívességben is megméretheti magát.


Én pedig felszabaduló időmet és energiámat a levesesfazekak között fogom hasznosítani. Családi összefogásban készült kis üzletem a műegyetem mögött két héttel ezelőtt nyílt meg. Régi kollégám és barátom társaságában etetem a betévedő éhező fiatalokat, de az apró műintézményből a nyitott ajtón keresztül időnként nemcsak csábító illatok szűrődnek ki, hanem korunkhoz merőben méltatlan hangos vihogás.