Bagaméri búcsúja, avagy havi kétszáz font fixxel, az ember tényleg könnyen viccel?

A szép álomnak vége, Ricsi rekordot döntött, egy nap munka után mondta be az unalmast. Ebben persze fontos szerepe van annak a derékfájásnak is, amit közepesen elhivatott gyermekünk a fagylaltospult pincéből való önkezű felcígelésével szerzett be, de annak a ténynek is, hogy kiderült, ez a munka úgy aránylik a biztos jövedelemhez, mint a boritékos sorsjegy alkalomszerű kapargatása a havi kétszáz fixhez. Merthogy az angol időjárás, mint kiderült, sajna nem nagyon kompatibilis az olasz fagylalttal. Az első héten Ricskónak az eső okán a három munkanapból csupán egyet sikerült abszolválnia, ezzel meg is keresett kemény húsz fontot, amit viszont a felmondásnál elegánsan otthagyott. Mert ugye egy magyar úr, az még ilyenkor is...Az étterem mentségére szólva, a Ricsi által eladott fagylalt ára is kb ennyi volt és akkor az anyagköltség ugye még sehol. Szóval hallottam már jobb üzletről is. Így egyre valószínűbb, hogy a kisfiúk a suli végeztével mintegy három hónapra hazalátogatnak és szellemi, na és persze fizikai képességeiket a családi biznisz szolgálatába állítják. Gátlástalanul ki lesznek zsákmányolva, ezt garantálom! Sajnos a biznisz maga, na az még csak most körvonalazódik. Egy biztos, régi barátainkkal fogjuk megvalósítani azt a fantasztikus projektet, ami ugyan még csak most alakulgat, de reményeink szerint ez fog kirántani minket a jobban teljesítés hároméves szakadékából, pluszbónusz életcélt és csilivili jövőképet is fog nyújtani négy pályaelhagyó és nyugdíjközeli értelmiséginek. A nyugdíjközeli jelzőt csak hangulatfestésileg alkalmaztam, a helyes kifejezés, a realitásokat is figyelembe véve, inkább a nyugdíjtávoli lett volna. Ezért basszus, eljött el az ideje, hogy a Lektor, a Tipográfus, a Rendező és a Dramaturg, akik szerencsésebb időkben közös nagy evésekkel-ivásokkal múlatták az időt, most a cucc másik oldalán keresgéljenek. Ezt se hittük volna, többek között. De még mielőtt a fiókák hazarepülnek, szerető atyjuk röplátogatást tesz náluk, többek között azért, hogy jelen legyen, amikor az általuk tervezett első kürtőskalács-járgány megérkezik.          

Bagaméri kontra Aston Martin

Kettes sorszámú gyermekünket nagy kihívás elé állította sóher egyetemista léte. Fagylaltot mér, mint Bagaméri, ám ő némileg kudarcra ítélve busong a jeges nyalánkság fölött. London luxusnegyedében, egy pici, de annál exkluzívabb étterem kirakatában tölcsérbe nyomatni a fagyit, ráadásul egy csinos postaláda takarásában, nem tűnik a legéletképesebb ötletnek. Az, hogy ez nem Ricsitől, hanem magától Angelótól, az olasz tulajtól származik, nem sokat javít hősünk helyzetén. Mert ő áll az utcán kényszeredett mosollyal búráján. És a parkoló autókon végigtekintve, adódik a kérdés, nyalnak-e egyáltalán az Aston Martinosok? Azaz, kiszáll-e az ember egy ilyen csodajárgányból, hogy a nép közé vegyülve elnyalogasson egy fagyit. Bár első blikkre a nép nem képviselteti magát a környéken, gyalogost nemigen látni. Nem baj, innen szép győzni! Persze, csak ha az időjárás is úgy akarja. Mert esőben természetesen szünetel az ipar, olyan nap pedig, amikor Londonban nem esik, hát...Sanszos, hogy Ricsi hamar feladja első vendéglátóipari próbálkozását, ennek következtében a fontok áramlási iránya mégsem változik a közeljövőben. Remélem legalább teleeszi magát a cuccal, elvégre az olasz fagyi, az még akkor is olasz fagyi, ha ideiglenesen a kanál rossz végére kerül az ember. Hármas sorszámot viselő versenyzőnk, a legkisebb királyfi, egyelőre megúszta a munka világába történő kellemetlen kitérőt, de remélem a sors tartogat számára is valami meglepit. Jövő hétre viszont elkészül közös gyermekük, a kürtőskalács-járgány prototípusa és pár napos utazást követően meg is érkezik. Kis díszítés után forgalomba állhat és gondoskodhat arról, hogy London utcái se maradjanak betevő kürtőskalács nélkül. Ha a céllövöldét és a vattacukrot is sikerülne kicsempészni a kinti piacra, akkor Angliáig szaladt honfitársaink egyre népesebb tábora végre megtalálná az eddig nélkülözött itthoni vurstlifeelinget is.

  Bár el kell ismernem, a kávézó angol tulajdonosa, aki valamilyen rejtélyes indíttatásból magyaros motívumokkal díszitette kis üzletét, nem esett túlzásba, nem billent át az itthon megszokott rosszízű magyarkodásba. A kis kávézó a kürtőskaláccsal és a mellé kapható gulyáslevessel üde szigetecske a gasztronómia sokszínű londoni tengerén.   

 

   

"Ki kakilt?"

Reggel lóhalálában beszereztem néhány létfontosságú élelmiszert, úgymint pudingport három ízben és pattogatott kukit, majd futva vittem Duxy szüleinek, hogy sunyin becsatlakozhassak a ma induló segélyszállítmányukba. Ezek mellé még berimánkodtam uszkve öt kiló sajtot is, mert a hús mellett a sajtnak van a három idegenbeszakadt gyerek számára kiköhöghetetlen ára. Három nap múlva tehát boldog és szagos bálabontás lesz Londonban. A kajáhozjuttatásnak ezt a módját két hete már bepróbáltuk, ráadásul magasra tettük a mércét és rögtön egy háncsdobozos camembert volt a nyitány. A háncsdoboznak fontos szerepe van a dologban, ugyanis az igazi ínyencek abban sütik meg a sajtot, hogy aztán piritós és áfonyadzsem kíséretében áhítatos arccal kimártogassák. Így tettek a fiúk is, sőt így tettünk mi is pünkösdkor, amikor  unokáink háromfősre bővült bandája, leharcolt szüleik kíséretében, eseménydús és lármás látogatást tett nálunk. A teraszon tálaltuk a sok finomságot, amire a dobozban olvasztott camembert tette fel a koronát. Gondoltuk mi. De az ölemben ücsörgő két és fél éves Miska bizalmatlanul körülnézett és azt kérdezte: "Ki kakilt?" Miska valószínűleg Orrnak készül, bár egyelőre a parfümök kevésbé érdeklik, viszont minden pikánsabb illat azonnal felkelti érdeklődését. Egyik kedvenc kérdése ennek megfelelően a "Méjt, méjt, méjt?" mellett a "Mi szag van?" lett. A hangzavarhoz a hathetes korára csinos gömbformát öltő Vica (Franciska) is hozzájárult, aki minden szájába kerülő holmit harsány "Eö, eö, eö" felkiáltással köszöntött, majd megpróbálta benyelni. A ravasz kishölgy egyébként azzal, hogy az első hat hétben csak evett és aludt, elnyerte a "legjobb gyerekünk" minősítést oktondi szüleitől. De a beetetésnek ezennel vége, Vica a hétvégén már semmitől sem riadt vissza, hogy elérje, amit akar. Jancsi pedig, a bölcs legidősebb, elnéző mosollyal hallgatta a két balhés rokont.

Miska éppen beleszagolt a festékes tubusba...

Vica a beetetés idején...

Van úgy, hogy mégis megtelik az a bizonyos hócipő...

És ne feledkezzünk meg Emmáról, a csekélyértelmű jegesmedvéről sem, ugyanis tevékeny részt vállalt a zűrzavarban. Túltengő anyai ösztönei miatt minden gyereksírás heves aggodalmat váltott ki belőle és nyomban rohant is menteni a szerinte veszélyben lévő egyedeket.  Sajnos áldozatos ténykedése nem mindig nyerte el az érintettek tetszését. Ezért Teréz anya szőrbekötött reinkarnációja a sokadik becsületsértés után beszüntette a mentést és ledobta magát az ajtó elé, hogy onnan tartsa szemmel a hálátlan népséget. De lehet, hogy csak rápihent az esti programjára. Akkor ugyanis, egy jól irányzott csapással hatástalanítva a kaput, kiiramodott az utcára és fogcsikorgatva édeskedő csalogatásunkra fittyet hányva, gyorsulási versenyt rendezett a csobánkai főúton. Miután lealázta a helyközi járatot,  elégedetten hazaindult és épphogy megúszta, hogy jól megmentsék. A helyi riadólánc ugyanis beindult és Emma, mindnyájunk szerencséjére, épp a kapunk előtt futott össze a befogására siető lelkes állatvédővel. 

     

I scream, you scream, we all scream for ice cream!

Örvendetes fejlemények a londoni rokonoknál! Munka a láthatáron! Persze a helyzet megítélése nem egységes, a fejlemények odakint vannak, az örvendezés inkább itthon. A gonosz szülők dörzsölik markukat és számolgatják a várhatólag bekettyenő fontokat. Sőt, merjünk nagyot álmodni alapon, már az is eszünkbe jutott, hogy innentől a pénz útja akár meg is fordulhat, ezentúl a kisfiúk lehetnének az indító állomás...Ez egyébként illeszkedne pártunk és kormányunk elképzeléseihez, miszerint a gyereknek kötelessége eltartani lerottyant szülejét. Nagyi váratlan és sajnálatos halálával pedig hirtelen előreugrottunk a listán. Több szülőnk nem lévén, a bajszos atyával eltartandó státuszba kerültünk. Úgyhogy kisfiúk, lehet villantani a zsozsót! Én egyébként is úgy képzeltem, hogy hatvanas éveimben (ez olyan rondán hangzik, hogy csakis valaki másra vonatkozhat) jódolgomban naphosszat csak kávézgatni fogok a Zserbóban. Hát ez nem pont így lett...Viszont, ha nem sikerül megállítani az unortodox ámokot, még mielőtt szerény szertartás keretében elföldelem magamat, akár mégis eltölthetek egy kis időt az említett cukiban. Igaz nem kávézgatással, hanem mosogatással. Ez egyébként is nagyszerű újítása az unortodox időknek, a léha értelmiség továbbképezheti magát és végre pénzkereső szakmát kap a kezébe. Általában a vendéglátóipar alsó szegmensében, mosogatóként, leszedőként...És bár most a  kisfiúkat is beszippantja a fogyasztás angliai gépezete,  helyzetük lényegesen különbözik az itthonitól. Náluk ugyanis ez nem a végállomás! Ricsi egyébként egy kicsi, de exkluzív olasz étteremben próbálhatja ki magát, mint fagylalt-menedzser, Maxi eközben valószínűleg egy kávézóban fog serénykedni. Mivel mindketten született gourmandok, ideje, hogy megismerjék a pult másik oldalát is. Közben persze hajráznak a suliban is. Maxi győzelemmel pipálhatja a kipakolást, Ricsiék pedig sikeresen "dobozba raktak" egy tévéműsort. Persze még nem értek megpróbáltatásaik végére, de már pislákol a fény az alagút végén. A következő hetekben egyébként a kicsik térdig járnak majd szülőkben. Előbb Duxy mamája érkezik egy nagyobb szeretetcsomag kíséretében, majd több méter házikolbásszal zsebében tyúkapó is látogatást tesz a csemetéknél. Látogatását úgy időzíti, hogy az elkészült kürtőskalácsos kocsival egyszerre toppanjon be, hogy mekkmesteri szakértelmével és gyakorlatával támogathassa a tervezőművészeket az utolsó simitások abszolválásában.

   

Szia Nagyi...

A hétvégén a család négy generációja utólsó útjára kísérte Nagyit. Ez az utólsó út persze elég rövidre sikeredett, mert Tamás földszinti dolgozószobájától a mogyoróbokrokig tartott, ami alig pár lépés. Ez valószínűleg tök rendben lenne még puritán anyám szerint is, aki az úton meglepetésszerűen és szemérmesen egyedül, a nyílvánosság és a család teljes kizárásával indult el. A többi viszont már nem az ő döntése volt, így az utólsó métereket testvérei, sógora, sógornője, a számtalan gyerek, unoka, dédunoka és persze a kihagyhatatlan Emma kutya társaságában tette meg. Utólag is bocsánatot kérek, ha ő máshogy gondolta, de végülis ez az aktus inkább a maradókról szól. És mivel az elmúlt három hétben mindenki elsírta már a magáét, így, akárcsak apám temetése, ez a mostani is inkább egy délolasz családi ünnepre hajazott. Egymást túlkiabálva beszélgettünk, régi képeket nézegettünk, ettünk, ittunk,  összebújtunk, szóval elsirattuk a halált és egyben ünnepeltük az életet, ami ilyen alkalmakkor persze hogy felárazódik. A felelősség pedig, az egész vircsaftért természetesen Nagyit terheli. Gondolta volna meg, mielőtt...Ricsi és Maxi pedig, akik egyetemi elfoglaltságaik miatt még London foglyai,  bármikor is jönnek haza, Nagyi és Gyula tata várja őket, most már együtt, lent a kerti padnál, a mogyoró árnyékában.
De addig még számtalan megpróbáltatás vár a kicsikékre. Maxinak ma kipakolás van, ez az a bűvös szó, ami az itthoni iparos és képzős sorstársak hátán garantáltan felállítja a szőrt. Maxi az utóbbi hetekben gyakorlatilag az egyetemen lakott, evésre és alvásra sem igen pazarolhatott értékes idejéből. Ricsinek viszont most kezdődik a tánc. Napjait tv stúdióban múlatja a következő hetekben. Pajtásaival három projektet dobnak össze változó felállásban, mielőtt beköszön az ó...ió...ció...Utána vár rájuk még egy kis kétkezi munka is, mielőtt hazacihelődnének a jól megérdemeltre. Megérkeznek az általuk megálmodott kűrtőskalácsos kocsik, amiket még sajátkezűleg és roppant művészien feltuningolnak, mielőtt kigördülhetnek a londoni utcákra. És persze elő kell készíteni az őszi visszatérést és gondoskodni a leendő édes otthonról.  El kell dönteniük, hogy "maradunk itt, vagy ősszel majd továbbmegyünk", és azt is, hogy kikkel, hányan, miért, hol és meddig. Aztán jöhet a nyaralás, a kedvenc különbejáratú unokaöccsök és az egyszem közös húguk szagolgatása. Ricsinek könnyű dolga lesz, hogy visszalopja magát Miska szívébe. Elég lesz egy közös pancsolás a nagy kádban, hogy Miska megint nagyon szejesse Ricit, de Maxinak hosszú, kínos beszélgetése lesz Jancsival, sokat kell majd kuncsorognia, hogy bűnei megbocsáttassanak. Szigorú kedvence szerint ugyanis Maxi igazolatlanul van távol,  csavarog, ami ugye hülyeség, sőt, ha jól emlékszem, vaskosabb kifejezések is lekopogtattak az okos kis betűs táblán. Viszont Vicánál, aki alig három héttel anyám távozása előtt  toppant be sietve és megörökölte tőle a gyönyörű, de teljességgel becézhetetlen Franciska nevet, tiszta lappal indulnak. A kishölgy egyébként, ha két vezeték- és két keresztneve mellé felveszi majd leendő férje(i) nevét is, versenyben lehet az eddigi csúcstartóval, Oli hajdani általános iskolai tanítónénijével H......né, N......né, M....... Évával.

Fiúk és képek...

Jövő héten temetünk. Nagyi egy kellemetlen kitérő után elfoglalja végleges lakhelyét Gyula tata mellett a mogyoróbokor alatt. Egy hét döbbent várakozás, téblábolás után megkaptuk a magyarázatot a magyarázhatatlanra: koszorúér-elmeszesedés okozta infarktus. Öcsém és én, miután remegő gyomorral átvettük a kisemmondommilyen jelentést, majd egy sajátosan dekorált üzlethelyiségben megrendeltünk egy hátunk közepére sem kívánt szolgáltatást,  kitántorogtunk a lepukkant, de legalább napsütötte József körútra és valami fogódzót keresve beugrottunk a Mekdonyóba egy kávéra. A kávé szar volt, keserű utóíze viszont tökéletesen passzolt furcsa hangulatunkhoz. Ballagtunk egymás mellett a benzingőzben és hallgattunk, két hopponmaradt, túlkoros gyerek. Véglegesen felnőttünk,  nem vagyunk többé "anyu fia" és "apu lánya", nade, akkor hogy tovább? A válasz persze adódik, összesen öt gyerek, három unoka (és mind az enyém, bibibi!), három kutya, számtalan fa, bokor, virág és fűszál gondoskodik arról, hogy ne maradjunk tennivaló nélkül. 

Ez a kép persze sehogy sem kapcsolódik ide, csak egy váratlan rendrakás keretében ma előkerült. Viszont a fiúk édesek és van valami ártatlanul idilli hangulata, egyszerűen jó ránézni. Nemsokkal azelőtt készülhetett, hogy Oli egy évre Londonba költözött.

Ez pedig valamikor Jancsi születése táján. Itt már elgondolkodóbbak a fiúk, az élet fedőnevű projekt már elsütött egy-két gonosz poént, azóta tudjuk, volt még a tarsolyában. De ez legyen csak az ő problémája. Mindenesetre Ricsi és Maxi immár nyolc hónapja éli az angol egyetemisták izgalmas életét. Mi pedig jövő héten megint búcsút veszünk, aztán előrenézünk és hajrá tovább!  Ketteske és Hármaska egyetemi elfoglaltságaik miatt sajnos nem tudnak hazajönni, a londoni delegációt, szintén ott élő unokabátyjuk, Dani képviseli, aki szabadságot vett ki és már holnap itthon lesz. Mi pedig egész héten pánikszerűen gazolunk és kertrendezünk, hogy mire Nagyi megérkezik, minden tökéletes legyen. A vasárnapi ceremóniamester egyébként várhatóan Miska lesz, aki folyamatos nyűzsgésével,  ébredéstől elalvásig be nem álló szájával és egész, mókás fiziMiskájával vidámsággal tölti be a teljes rendelkezésére álló teret.

Ez egy ma reggeli kép, saját "otkotúr" kreációjában és decensen kacsalábasan éppen hozzánk indul Csobánkára. Szeme előtt valószínűleg a menetrendszerűen megrendelt csokis tojta és a mellé megigényelt fagyi lebeg. Miskával  különben még az is nagyon jó, hogy akkor is örülünk, amikor jön és akkor is, amikor megy, egyszerűen azért, mert totálisan leharcol minket, mégpedig rekordidő alatt. Mai távozásának egyébként főleg Emma örült, jegesmedve méretű és fazonú ebünk, akit a megátalkodott kisfiú többször is lebírkózott és meglovagolt. 

       

   

Az utolsó parti

Az utóbbi hetek családilag elég kaotikusra sikerültek. Ha a pozitívumokat és a negatívumokat tekintjük, április döntetlenre áll, mert bár megérkezett a várvavárt legújabb családtag, de sajnos ezzel párhuzamosan megint  kevesebben lettünk.  Édesanyám a rá jellemző "ne segíts, megoldom egyedül is" módon, egyszerre kirekesztve és meg is kímélve minket, váratlanul meghalt. Hirtelen halála távolabbról nézve akár irígylésreméltó is lehetne, kár, hogy egyelőre nem tudom az ehhez szükséges távolságot tartani. De biztos, hogy ha előjegyezhetnénk, milyen módon akarunk kihátrálni földi életünkből, ő ezt választotta volna. A húsvétot még Londonból hazalátogató unokáival töltötte, végtelenített römipartikkal múlatták az időt, Ricsi születésnapját is együtt ünnepeltük, majd három hét múlva múlva Nagyi minden előjel nélkül, békésen elment. Igaz csak rövid időre, mert hamarosan hazatér a csobánkai kertbe, ahol már egy ideje várja  őt apám, hogy aztán a mogyoróbokrok árnyékából fejcsóválva együtt szemlélhessék kelekótya utódaikat.
   

                 

Ricsi és Maxi most próbálnak a sokkon túljutni és egyetemi, nem kevés feladatukra koncentrálni. Közben a londoni kávézónak tervezett utcai árusítókocsijuk gyártása is megkezdődhet végre. Első munkájuk egyelőre kölcsönös elégedettséget hozott, Helen, a tulajdonos már nyári munkát is ajánlott nekik. Addig azonban rengeteg feladat vár még rájuk. Ricsi és bandája három tévés produkciót dob össze a hátralévő hat hétben, Maxi feladatait szokás szerint nem ismerjük, de hogy vannak, az tuti. Közben kipróbáltuk a Duxiék által már bejáratot csomagküldési módot. 25 kiló cucc utaztatása Csobánka-London vonalon háztól házig, alig drágább, mint a fapadosok szűkmarkú ajánlata. És három nap alatt célbaér a szajré. Bár ilyen meleg időkben sanszos volt, hogy a feladott francia camembert szaga előbb ér ki, mint maga a sajt. De mivel a sajt rohadt drága kint, kockáztattunk. És emeltük is a tétet, mert a büdös kis francia mellé azért egy igazi nehézsúlyút, egy doboz gorgonzolát is becsempésztünk. De mindkettő épségben megérkezett és a szárított paradicsomokkal és házikolbásszal kombinálva, a három éhező gourmand összedobhat majd néhány igazi luxusvacsit. A segélycsomag a finomságokon kívűl üzeneteket is tartalmazott. A legifjabb nemzedék küldött sajátságos ajándékokat a szeretett nagybácsiknak. Miska egy papírmasé tévét küldött imádott Ricsijének, hogy kint is nézhesse kedvencét, Alonsót és a Forma1 versenyeket. Jancsi szigorúbb volt saját idoljával Maxival. Ő még nem bocsátotta meg neki, hogy "elcsavargott" itthonról és sajátos lelki terrorral próbálja visszatérésre bírni. Vica az egyhónapos ifjú hölgy még nem küldött semmit, de talán jobb is így, ha végigzongorázzuk miket is küldhetett volna.