És eljött a várva várt
Freshers Week, a belépő a londoni művészhallgatók népes és sokszínű táborába!
Mindenféle izgalmas programok, egyetem bejárások, bulik. Ismerkedés, hol ipari mennyiségű alkohol
kíséretében, hol szárazon.
Ez a hét a büszkeségről, a boldogságról, a
várakozásról, a reményekről szól. Persze színezi időnként egy kis félelem is, a pánik könnyű szele. Mert
eljutni ide fantasztikus teljesítmény, Magyarországról különösen, de a neheze
azért mégis most jön. Jövő héttől kezdődnek a dolgos hétköznapok. És ez a fiúkra duplán igaz, mert Londonban élő unokabátyjuk, Dani már
szervezi leendő munkájukat. Ahhoz azonban, hogy dolgozhassanak, még szükség
lesz némi ügyintézésre. Ami biztos, a bankszámla dolognak most már végére kell
járni. Egyrészt kell a munkához, másrészt az itthonról utalt pénzt is arról
tudják leszopogatni. És mivel nem akartunk felesleges kockázatot a sok
készpénzzel, csak keveset vittek magukkal, a többi Ricsi itthoni
devizaszámláján vár a sorára. De onnan csak átutalással juthatnak hozzá, ahhoz
pedig kinti számla kell. Friss hír, hogy ez a számlanyitás nagynehezen és
egyelőre csak egyiküknek sikerült
is. Ricsi végre megkapta a saját egyetemétől azt a bizonyos áhított papírt.
Diadalmasan vitte is a bankba, de a múltkori kedves ügyintéző helyén egy morc
asszonyszemély ült, aki közölte, hogy bár látja rajta az egyetemi pecsétet, de
ettől még akár sajátkezűleg, otthon is barkácsolhatta, tehát ő azértsem fogadja el. Ricsi,
aki temperamentumát sajnos tőlem és apámtól örökölte, azaz előbb robban, aztán
kérdez, többször sikítva körberepülte az épületet, majd viberre kapott és
beleüvöltötte panaszait a fülembe. Amikor lenyugodott, nyomban elügetett egy másik bankba és
félóra múlva egy bankszámla boldog tulajdonosaként távozott. Itt az is kiderült,
bármilyen hülyén hangzik, különösen a Londonban egyetemre járó külföldiek nagy
számát tekintve, hogy diákszámlát csak az nyithat, aki legalább három éve
Angliában él. Ez maga a huszonkettes csapdája, de emiatt a külföldi diákok nagy
részét a bankok három évig nem tekintik egyetemi hallgatónak. De a Lloyds-ban
egy kedves ügyintéző megkereste Ricsinek azt a bankszámla típust, ami a
legkedvezőbb díjfizetés tekintetében.
Szóval, végülis sínen van a dolog, már csak a bankkártya és a pinkkód
megérkezését kell kivárni. Aztán ha ugyanezt Maxi is végigcsinálta, akkor végre
teljes jogú londoni állampolgárok lesznek. Sokirányú elfoglaltságaik mellett a fiúk a hétvégén komoly csapást mértek a gasztronómiára. Egy kis hazai ízre vágyva nekiálltak paradicsomlevest főzni, ami nálunk persze olaszosan dívik. Hosszadalmas egyeztetések és készletük (majdnem gondos) átvizsgálása után
megállapították, hogy készen állnak a kihívásra, majd nekiálltak és sebtiben
összedobták első levesüket. Saját bevallásuk szerint jó lett, jó lett, de
mégsem annyira...Az íze ugyan más volt, mint amit én csinálok, de azért bírták volna, ám az állaga problémás volt.
A mellékelt kép egyébként pontosan rámutat a bibire. A séfek
tévedésből nem folyékony paradicsommal dolgoztak, hanem darabossal, ezért a
bazsalikom, oregáno, fokhagyma hármasnak hála, tulajdonképpen spagettiszósz
lett az elkészült mű.
Eredeti recept, azaz olasz paradicsomleves Csikesz módra:
Két evőkanál olívaolajra rádobok egy babérlevelet egy gerezd szétnyomott
fokhagymával. Egy evőkanál liszttel zsemleszínűre pirítom, majd felöntöm 5 deci
hideg vízzel és egy doboz olasz paradicsomszósszal. Só, kis cukor, friss
bazsalikom, oregáno és kész a leves, ami reszelt sajttal és esetleg fokhagymás
pirítóssal is isteni. Igényesebb ínyencek a só helyett marhahúsleves kockával
is készíthetik.
Ugyanez Sasfiúk módra: Az eleje tulajdonképpen ugyanaz. A
paradicsom behelyezésétől azonban más felfogásban folytatódik a dolog. Mivel darabos
volt a cucc, más lett az állag és valószínűleg az ízét is befolyásolták a
savanykás paradicsomdarabok. De
azonkívűl, hogy nem pontosan az az íz született meg, amire számítottak, úgy hírlik a kaja így is működött. Külön szerencse, hogy idegenszívű hazaárulókként, mi az olaszos változatot kedveljük, mert betütésztával azért neccesebb lett volna! A dolog tanulsága pedig mindössze annyi,
hogy mindenkinek megvan a saját stílusa és ez a főzésnél is érvényesül. Ahány szakács, annyiféle felfogás,
éppen ettől lesz izgalmas a dolog. Hajrá fiúk, a legjobb helyen vagytok, bár Londonban már így is több séf esik egy négyzetméterre, mint bárhol a világon!